Absolution

A legutóbbi bejegyzésem után eltökéltem, hogy visszatértek eredeti témámhoz, ám valami megint közbe jött. Nővérem hiányolta abból az ellen pólust, a pozitív kicsengést a végéről. Szegényt ki kellett ábrándítanom, hogy nem tervezem tovább írni, nincs katartikus fellélegzés. Amit akartam, - "Elegem van önsajnálattól megkeseredett emberek negatív jövőképéből." - azt leírtam. Pozitív gondolat azonban mégis van. A "hogy képzelem én el a múlt talaján álló, mégis emelt fővel jövőbe tekintő nemzetet?" kérdésre a válasz ennyi:

Ebben minden benne van. Múlt és jövő, nemzeti kultúra és globalizáció, határon innen és túl, különbözőkként is békés egymás mellett élés, kis és nagy emberek, összefogás, jóakarat és cselekvés. Minden.

Talán valaki nem érti, kifejtem másként.

E héten csütörökön, döntéselmélet szemináriumon a kultúra témakört járuk körül. Feltették a kérdést, milyen 10 tárgyat tennénk bele egy dobozba, hogy ha azt 1000év múlva kinyitják, megérthesség majd, mit is jelentett az: "magyar". (Persze sok helyen játszatják ezt a kérdést és a feltételezések is elrugaszkodottak: 1, nem lesz semmi más erre utaló nyom; 2, bármi megőrzi a minőségét addig.) A mi csoportunk ilyeneket tett bele:
1, Tokaji aszú
2, Egy ételhordóban: gulyás, töltött káposzta, túrós csusza. (Kicsit csaltunk az ételhordóval, tudom.)
3, Karikás ostor
4, Herendi porcelán
5, Egy hanghordozón: Himnusz, Szózat, Sebestyén Márta dalok, népzene, Bartók-Kodály, stb.
6, Egy fénykép album: Parlament, Duna-kanyar, Balaton, Hortobágyi kilenc lyukú híd, stb.
7, A Csapd le csacsi film (kötelező!!!)
8, Nemzeti Zászló
9, Puskás Öcsi Bácsi 6:3-as emlékplakettje
10, Pálinkát (Az alkolol keretes szerkezetben, magyar módra.)

A Rotary International egy 1905-ben alapított nemzetközi civil szervezet, melynek célja, hogy a helyi közösségek önszerveződve segítsék térségükben a jó ügyekért való harcot. Ma már szinte minden nagyobb városban tevékenykednek a klubbok, melynek tagjai különböző munkaterületen, s abban kiválóan dolgozó emberek. A nézőpontok sokszínűsége és a tagok helyi elismertsége adja ezen egyesületek erejét, igyekeznek segíteni a város vezetést, jótékonysági akciókat és gyűjtéseket szerveznek. Igazán sok lakossal bíró városban több klub is működhet, Budapesten is három van. Persze biztos van pár klub, ahol csak a heti kártya partyt nevezték át, de a szervezet komoly feltételeket szab a működésre nézve, így azok többsége valóban fontos feladatot lát el. E szervezet összességében - szerintem - nagyobb mérvű és jelentősségű "jót tesz", mint például sok más, "hangosabb" szervezet. (Amnesty Int.) Olyan nevek szerepelnek soraikban, mint J. William Fulbright, a híres Fulbright önsztöndíjat elindító szenátor, amerikai elnökök majd mindegyike az elmúlt 100 évben, egy tucat király és még több herceg, vagy hazánkból például Szentgyörgyi Albert. Ezek az emberek, s persze több tízezer kevésbé híres tag igyekszik tenni valamit hétről hétre a világért.

Szülővárosomban, Szolnokon már 1934-ben megalakult a klub, ám 1941-ben feloszlott. 1999-ban - Édesapám részvételével - újjáalakult a városi szervezet, azóta tevékenykednek egyre nagyobb sikerrel. E hétvégén került megrendezésre az éves Rotary Bál, melynek - mint minden rendezvényüknek - a bevételét ezúttal is jótékony célra ajánlották fel. A belépő, a tombola, a bár, a ruhatár, de még a meghívott kaszinóban eljátszott pénzek (kivenni nem lehet, csak ajándékot kapni, ha valaki nyer) mind egy helyre gyűltek. Most a Belvárosi Nagytemplom felújítására, a Fogyatékkal élőket segítő szervezet működésére és a 60 éves Tiszatánc együttes (Szolnok legrégebbi megszakítás nélkül működő civil egyesülete) évfordulójára megy a több mint egymilliós adománycsomag. Utóbbiak táncoltak is a bálon.

A szolnoki klub egy kiváló tagja és kedves felesége vajdasági magyar, Zentáról származnak. Talán ismerős ez a név sokaknak, onnan való a mai magyar popzenei élet szinte egyetlen igaz gyöngyszeme is. Ennek köszönhető, hogy a bál sztárvendége nem más volt, mint Rúzsa Magdi.

A kultúra támogatásáról egy globalizálódó világban már beszéltem a Rotary Clubnál, a múltról és jövőről az újjáalakult szolnoki szervezet kapcsán, mert a jó ügyeket tovább kell vinni. A határon túli Magdit itthon ünneplő emberekről. A képen fent egyébként - aki még nem találta volna ki - az ő aláírása szerepel az én nevem felett. Kedvesem szerezte, én meg fotóztam.

A kis és nagy emberek együtt, bár nála emberibb hírességet nem ismerek. (Előttünk egy volt operaénekesnő kért tőle aláírást, s Magdi mikor ez megtudta, olyan tisztelettel nézett egy számára ismeretlen nőre, aki soha nem volt olyan híres, mint ő, hogy épphogy nem csókolt kezet neki.)

Jött a jól ismert magyarul és szerbül énekelt nóta, és bár a tévében látva is megfogott, itt értettem meg e dal jelentősségét. Baján már láttam egyszer fellépni őt, akkor az ottani szerb kisebbség kedvéért tette be, most a magyaroknak, s otthon Zentán mindkettőnek. Ő is így fogalmazott: "otthon mindenki ismeri, szereti ezt a dalt és szeretik együtt énekelni." Együtt, közösen! Egyszerre részeként egy országnak, melyet Szerbiának hívnak, egyszerre magyarnak lenni, s egyszerre otthon, békében. Azt hiszem sokszor itthon nem vagyunk erre képesek, mint ott kint ezek a csodálatos emberek. Tisztelet nekik!

Ha ma megkérdeznék, mit tennék abba a bizonyos dobozba, akkor pontosan tudnám a választ: Rúzsa Magdit, 10x. Nem egy felvételt, őt magát. Nem csupán a zenééért, hanem mindazért, amit magában hordoz: kultúra, tisztelet, érzelem, sorolhatnám. Megint csak visszautalnék az előző bejegyzésemre, ahol az mondtam, tárgyak nem fednek le egy civilizációt. Sokkal fontosabb, hogy valaki át tudja adni mindazt, ami azt jelenti: magyar. Azt gondolom, hogy Magdiban megvan ez a képesség.

Mikor ráadásként elénekelt Enya híres May it be dalából egy részletet, arra gondoltam, ha gazdag leszek, megveszem ezt a lányt és minden délután meghallgatom a dalait. Aztán eszembe jutott, mit tanultam Koreában, és nem ezt, épp az ellenkezőét.

Azt hiszem minden magyar embernek át kellene élnie azt az élményt, mikor élőben hallgatja Rúzsa Magdit, amint Máté Péter Most élsz dalát. A szerző eddig nem tartozott a kedvenceim közé, de azt hiszem az az érzés és morális tan, amit Magdin keresztül nyújtani tud megmutatja - legalábbis nekünk - milyen magyarnak lenni.

Ha gazdag leszek, kiveszem a Budapest Sportarénát és ingyen engedek be mindenkit, hogy egyszer ezt átélhesse...
2028. október 23. BS. Ne tervezzetek más programot!