Zoom out

Ahhoz, hogy megérthessük, miért is tart ott ez az ország, ahol, talán induljunk Coelho-san: "Where is Korea?"

Aki nem érti hirtelen, ne kérdőjelezze meg minden földrajz tudását, a térkép fejjel lefelé van - legalábbis a tanulthoz képest. Az érdekes az benne, hogy bár a déli kontinens lakói 'joggal' fordítják meg a tengelyeket, ez itt miért van így?

A magyarázat - szerintem - Észak és Dél Korea elmúlt ötven éves történelmében rejlik. Így ugyanis a "Demokratikus Dél" nem a "Kommunista Észak" alatt lóg, hanem felett áll. Csak semmi Freud-i gondolat, a hangsúly a felett-en van; hogy Dél Korea magasabban legyen azon a képzeletbeli ranglétrán. Le kell rögtön szögeznem, hogy mindössze egyetlen ilyen térképet láttam eddig. Bár a koreaiak imádják országuk és büszkék rá, nemzeti öntudatuk egyáltalában nem 'agresszív', távolról sem oly harsány, mint sok európai nemzeté.

A két Korea területe összesen Nagy Britanniával egyező méretű, míg csak Dél egyedül épp Magyarországnyi. A különbség az, hogy itt ugyanakkora területen 48 millió ember él. 2003-ban 22 millió főről adtak információt a nagyobb területű Észak Koreára vonatkozóan, de ez szinte biztos, hogy hazugág és legfeljebb 15 millió ember él már csak itt.

Diplomám egyik elméleti háttereként szolgál majd a innovációs központok új szemléletű csoportosítása, mely szerint nem országok, sokkal inkább a milliós városok összeolvadásából létrejövő metroplexumok hajtják a világ gazdaság motorját. Az USA észak-keleti part, Tokyo és Sanghai gyűrű után Seoul a negyedik legnépesebb ilyen konglomerátum, nem kevesebb mint 43.8 millió fővel (ebből Seoul maga 11 milliós.) A csoportosítást egyébként az éjszakai fénykibocsátás műholdas megfigyeléséval képezték, a kirajzolódó összefüggő területeket egy-egy ilyen központnak nyilvánítva.

Nem véletlenül hoztam elő fentebb Észak és Dél kérdését. Oka ennek a jelenlegi helyzet is, de még inkább egy olyan élményem, melynek megosztása talán legalkalmasabb mód arra, hogy képet adjak a koreai világszemléletről. Véleményem szerint nincs ugyanis az innovációnak erősebb hajtó motorja, mint a pozitív jövőkép. Mert hát, miért fejletszene az nap mint nap, aki nem hisz egy jobb világban?

A DMZ, azaz Demilitarizált Zóna, 280 km hosszan, a teljes félszigetet keresztül vágva választja el Észak- és Dél Koreát. A határtól mindkét irányban két-két kilométert jelentő terület élesen szeparája el őket, erről mérhetetlen mennyiségű szöges drót, aknamezők és persze katonák tízezrei gondoskodnak.

Érdekesség: Egy észak koreai menekült 1973-ban elmondta a délieknek, hogy egy alagút ásásban vett részt, ami a DMZ alatt húzódik, tehát az északi katonák határ mögé juttatását célozza. A hivatalosan 75-ben megkezdett keresés végül 78-ban hozott eredmény, ekkor találták meg a Seoultól alig több mint 50 kilométerre végződő alagutat, melyen akkor még dolgoztak, de nem jutottak még ki a föld alól. Számítások szerint egy óra alatt megközelítően 35000 katona nyomulhatott volna keresztül rajta, akkor már akadály nélkül a déli főváros felé. Az északiak úgy reagáltak, hogy "szenet bányásztak és eltévedtek." Négyszer, legalábbis ennyi alagutat találtak meg eddig, ám hírszerzői információk alapján ötven ilyen átjárót valószínűsítenek.

Talán kevesen tudják, hogy Észak Koreában egy milliós sorállomány van, tehát a népesség egyhuszada katona, az egyéb fegyveres testületekről nem is beszélve. Pár hetes - tragikus - szenzáció a robbantás, melyről mostanra teljesen bebizonyosodott, hogy nukleáris kísérleti teszt volt. Az "ellenség" - a kommunista rezsim, aki miatt tízezrek halnak éhen évente, tehát minden ellene hozott szankció ellenére mégis atom fegyverhez jutott, s bár nem akarja használni, mégis fenyegetőbb, mint tán valaha.
...és itt jön a hihetetlen rész, Dél Koreában az emberek még mindig bíznak az egyesülésben, sokuk szerint ez már közel van. Nem magyar módra: szavakkal; hanem tettekkel tesznek tanubizonyságot erről: egyre nő a határ melletti város (Freedom village), hogy majd egyfajta összekötő kapocs legyen. A képen a földgolyóba ágyazott két fél Koreát igyekeznek épp összetolni...így lesz egész a világ is.

Még megdöbbentőbb, milliárdokat költöttek erre a modern vasútállomásra - Dorasan Station, hogy itt fogadják majd az első, határt átlépő északiakat, illetve innen indulnak majd ők segíteni fenti honfitársaikon. Most a parkolókat alakítják ki.

A cél nélküli állomáson emberek dolgoznak, lehet jegyet venni és a hirdető táblán már a tervezett menetrend villog! Kész a műszaki tervrajz, hogyan vezetik majd tovább a síneket egészen Pyengyong-ig (Phenjan) kidolgozva, hol áll majd meg a szerelvény. Igen, ez hit a jövőben.


A Freedom bridge felrobbantott maradványai mellett bár ott a tehervonatok számára épített új híd, ám családok ezrei 50 éve nem tudnak SEMMIT északon ragadt rokonaikról, arról, hogy élnek vagy halnak-e egyáltalán. Ők azok, akik évről évre kijönnek ide és fohászkodva hagynak üzenetet elveszett szeretteiknek e bezárt kapun.
Nincs mit tenni, még a legérzéketlenebbek szíve is összeszorul itt, ahol ötven év után gyermeket rajzait találom a soha nem látott nagyszülőknek címezve, amint fogadkoznak, hogy jövőre még többször jönnek és még többet imátkoznak értük.

A Demilitarizált Zóna, ennyi kín és szenvedés után, lehetne a a szétszakadás és a megosztottság szörnyű szimbóluma, lehetne épp oly gyűlölt, mint a berlini fal ... mégsem az.

A senki földjén ugyanis a határok közé szorult 4000 lelkes Daesong lakóin kívül ötven éve nem járt ember. Ezen kívűl létezik még egy - a néhai Kelet Berlinhez hasonló - északi propaganda város is, Gijong, melybe nap mint nap szállítják bussal a "boldog ott élőket." Szóval a DMZ-ben nem terhelte, nem háborgatta a környezetet semmi és senki, így mára ott páratlan vad és növényvilág alakult ki. A természet ily módon való kivirágzása a koreaiak szemében épp ellentétesen, gyűlölet helyett, reményt szült. A megújuló biodiverzitás maga lett az egyesülés jelképe. Ma Koreában az egyesülés után e területet természet védelmi övezetként képzelik el, míg egy részét parkként - padokkal és kilátókkal - a közös Korea lakói látogathatnának. Így maradna az eljövendő nemzedékek békés együttélésének szimbóluma. Minden negatívum ellenére, egy ilyen - sokszor reménytelennek tetsző - helyzetben is megtalálni a pozitívumot ... ez szerintem csodálatra méltó képesség. Lenne mit tanulnunk.


Tegnap előtti hír, hogy Kim Jong Il végül visszaül a hatos tárgyalóasztalhoz. Szeritem ez is azt mutatja, annak ellenére, hogy mindez Kína ráhatására következett be, hogy a pozitív hozzáállás valahol meghozza az eredményét.